Anyák a világ körül – Közel 50 évig egy dobozban lapultak ezek a felvételek

Az 1930-ban, New Yorkban született Ken Heyman először a középiskolában érdeklődött a fotózás iránt. Két főiskolai rendezvény segítette a karrierjét a fényképezés felé irányítani. Először két országos fotográfiai pályázatra küldte el műveit, és pontosan ugyanannyira örült, mint amennyire meglepődött, amikor mindkét pályázatról pozitív visszajelzést kapott. Később a Columbia Egyetemen ismerkedett meg egy óraadó antropológussal, Margaret Mead-del. A professzor akkor figyelt fel rá, mikor Heyman egy iskolai feladathoz egy fotóesszét is mellékelt. Barátságukat egy közel húsz évig tartó különös együttműködésként lehetne jellemezni, hiszen Heyman diplomaosztója után Mead 1956-ban hívta meg először a fotográfust Balira, majd ezt a kirándulást éveken át újabbak követték. A közel 60 országot érintő utazásain készült fényképekből két fotóalbumuk – Family (1965) és World Enough (1976) – is megjelent, melyeknek társszerzője Margaret Mead professzor volt.
Emellett Heyman gyerekkönyveken is dolgozott, valamint fényképezett a LIFE magazinnak és időszakosan a világ egyik leghíresebb fotóügynöksége a Magnum Photos is alkalmazta. Munkáit olyan gyűjtemények őrzik, mint a Metropolitan Museum of Art és a Modern Art Museum.
2013-ban a többszörösen díjnyertes fotográfust korábbi munkahelyéről keresték, hogy a Woodfin Camp ügynökségnél hagyott értékeit vigye magával, mert a raktárhelyiséget, amiben ezt évtizedeken át őrizték, most kiürítik. Heyman ekkor találta meg a rég elfeledett, Mothers (Anyák) címkével ellátott dobozkát, benne rengeteg képpel, amelyek között olyanok is voltak, melyeket végül nem válogattak be a Family című fotóalbumba. Ezt az albumot egyébként 1965-ben Pulitzer-díjra jelölték.
A hatvanas és hetvenes években készített képeken anyákat és gyermekeiket láthatjuk a világ különböző tájairól. Heyman ezeken a szívhez szóló felvételeken az anyaság lenyűgöző pillanatait örökítette meg.
Anyák Napja alkalmából a Mai Manó Ház Blog ma ezekből a képekből mutat meg egy válogatást. 

(forrás: huffingtonpost.com; kenheyman.photoshelter.com

A fotótörténet világhírű anyáiról készített képeket ITT, korábbi Anyák napi válogatásunkat pedig ITT találod.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Forrás: Maimanóház.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?