Bizarr képek a XIX. századi orvostudomány világából (18+)

Minden 19. századi fénykép különös, de néhány még annál is furcsább. A 19. század legextrémebb fotóit a létezés természetének komoly kérdéseit feszegető tudósok készítették. Ez általában sokkal többet jelentett, mint a fényképezőgépnek a fotó alany elé való helyezése. Egyesek azt gondolták, hogy a fényképezőgép többre is képes és a külső kép magában is információkat adhat a test és a gondolkodás belső működéséről, sőt akár a halál pillanatáról is.
A fényképezés feltalálása után eltelt másfél évtizedben már megszaporodtak a fotografálás alkalmazási területei. Az aktfotó a csábítás, a portré az emlékezés eszköze lett, a leltárkészítés a néprajztudomány, a halottról készített felvétel az emlékezetmegőrzés, a bűnügyi nyilvántartás számára készített fotó pedig a nyomozás segítője lett. Várható volt, hogy előbb-utóbb az orvostudomány is megpróbálja felhasználni a fényképezés során szerzett eredményeket.
Az orvosi kutatás területén először 1844-ben, Léon Foucaultnak sikerült mikroszkopikus dagerrotípiákat készítenie emberi vértestekről, de 1856 májusában már az is elhangzott a Királyi Gyógyszerészeti Akadémián, hogy a fotográfia használatával az orvosok a betegek arcainak tanulmányozása révén azonosítani tudják és akár diagnózist is képesek felállítani a különböző mentális betegségekről. Ennek ellenére csak pár évtizeddel később, 1894-ben adták ki először a Nemzetközi Orvosi Fényképészet című folyóiratot, amely kizárólag a fotográfiával mint az orvosi kutatást és annak gyakorlatát kiegészítő médiummal foglalkozott.  

A bejegyzésben látható képek némelyike megrázó, sokkoló lehet. Csak akkor lépj tovább, ha ezt megértetted!

1. Általános érzéstelenítés (1850)

A legelső fényképen az általános érzéstelenítés első nyilvános bemutatójának rekonstruálását láthatjuk 1850-ből. Az eredeti bemutatót 1846. október 16-án tartotta William T. G. Morton a bostoni Massachusetts General Hospitalban. Morton egy időben Wells tanítványa, később pedig üzleti partnere volt, aki egyetemen William Edward Clarke évfolyamtársa volt. Morton megszervezte, hogy Wells a Massachusetts General Hospital-ban tarthasson bemutatót a dinitrogén-oxid hatásáról. A bemutató azonban, amelyen a neves sebész, John Collins Warren is részt vett, kudarccal végződött, mert a fog eltávolítása során a páciens egyszer csak felkiáltott a fájdalom hatására. 1846. szeptember 30-án Morton étert adagolt egy Eben Frost nevű zenetanárnak, majd utána fogeltávolítást végzett el rajta. Két héttel később Morton lett az első az orvostudomány történetében, aki nyilvános bemutatót tartott az éter felhasználásáról az általános érzéstelenítés területén – a bemutatót a Massachusetts General Hospital-ban, a ma “Ether Dome” néven ismert épületben tartották. Az 1846. október 16-án tartott demonstráción John Collins Warren egy tumort távolított el, a Morton által adagolt éter hatása alatt, egy Edward Abbott nevű páciens nyakából és állítólag a műtét után azt mondta: „Uraim, ez nem ámítás” (“Gentlemen, this is no humbug”). Az esemény híre aránylag gyorsan bejárta a világot, és alig két hónappal később sor került az első sikeres éternarkózisra európában, a londoni University College Hospitalban.  

sw1850.jpgFotó: Southworth & Hawes: Az általános érzéstelenítés első nyilvános bemutatójának rekonstruálása., ca. 1850.
© Library of Congress

2. Mentális betegségek (1848-1855)

Az 1809-ben született Dr. Hugh Welch Diamond – a korai brit fotográfia egyik legjelentősebb személyisége – az első képét 1839 áprilisában készítette. Diamond az 1840-es években pszichiátriát tanult a Londonban és 1848-ban nevezték ki a Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának felügyelőjévé. Ekkor egyesítette a fotós tevékenységét és az orvosi tapasztalatait, melyeket felhasználva 10 éven keresztül fényképezte az elmegyógyintézet betegeit. 

hughwelchdiamond-1.jpgFotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet
női osztályának betege egy halott madár tetemével, c. 1855 
© The Royal Photographic Society Collection, National Media Museum

A sorozat további képeit ITT találod.

3. Elektroterápia (1852-1862)

Az 1806-ban született Douchenne de Boulogne húsz éves korában kezdte el orvosi tanulmányait. A szaklapokban megjelent írásaiban az elektroterápia során elért eredményeit publikálta. A fotográfus-orvos azt feltételezte, hogy az emberi lét alapvető állapotait (öröm, félelem, csodálkozás, csalódás, ijedtség, fájdalom) bizonyos izmok stimulálásával is ki lehet váltani, melyek az arc rezdüléseiben jutnak kifejezésre. Az izmok ingerlésére kettő vagy négy elektródát használt, a szükséges áramot pedig egy, a szobában található generátor szolgáltatta. Összesen öt vizsgálati alany állt Duchenne rendelkezésére: egy fiatal és egy idősebb nő, egy leendő anatómus, Jules Talrich, egy alkoholista munkás és kedvence, a szellemileg visszamaradott cipész.
Duchenne 1862-ben Le Mécanisme de la Physionomie Humaine címmel adta ki különös vizsgálatának eredményeit, de könyve nem kapott nagy nyilvánosságot. Darwin – aki 1872-ben megjelent könyvében a bejegyzésben látható fotókat is publikálta – megállapította, hogy Duchennet pályatársai nem vették komolyan.

Electric_facial_expressions_by_Duchenne_de_Boulogne1-size-1550x0.jpgFotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862

A sorozat további képeit ITT találod.

4. Portrék beteg és már meggyógyult személyekről (1856)

Az 1814-ban született Henry Hering, 1856. július 12-én nyitotta meg műtermét Londonban és élete végéig portréfényképezéssel foglalkozott. Az 1850-es évek végén készült portrésorozatát a Bethlem Royal Hospital vezetőségének kérésére pusztán kereskedelmi céllal készítette. Fotótörténeti írásokból megtudhatjuk, hogy 1856 és 1860 között, amikor Hering ezeket a portrékat nedves kollódiumos eljárással készítette, a Bethlem vezetői azt állították, hogy 57%-os megtérülési rátájuk van a képek eladásából.
Hering általában két képet is készített, az egyiket a betegek érkezésekor, majd egyet akkor is, mikor már egészségesen távozhattak az intézményből. Ekkor felajánlotta mindkét képet a pácienseknek. Hering nem minden alkalommal készített kétszer fotót a betegekről, és természetesen a gyógyulási mutatók sem volt kimagaslóak.
Mivel Hering a képeket a betegek nevével, minimális információval és a diagnózis rövid leírásával látta el, később elkezdték tanulmányozni a páciensek mentális állapotának javulásával az arcvonásokat is. David Webb írásából – mely az Encyclopedia of Nineteenth-Century Photography lexikonban jelent meg – kiderül, hogy 1858-ban Dr. John Connolly a Medical Times and Gazette című orvosi szaklapban The Physiognomy of Insanity címmel egy cikket írt a sorozatról, de ott a fentebb már bemutatott Hugh Welch Diamondot nevezik meg a képek készítőjeként. (from photographs by Dr. Diamond) 

hering002.jpgFotó: Henry Hering: Ismeretlen nő, diagnózis: akut mánia © Bethlem Art and History Collections Trust

A sorozat további képeit ITT találod.

5. Hisztériaroham (1885)

A 19. század második felében hisztériajárvány söpört végig Európán és Amerikán. Különösen a nőket sújtotta a bénulás, nem volt energiájuk az ágyból felkelni és arról panaszkodtak, hogy a torkuk elzáródott. Jean-Martin Charcot francia neurológus a párizsi Salpêtrière-kórházban végezte hisztériakutatásait a 19. század utolsó harmadában. Két nagy áttörést sikerült elérnie. Az egyik, hogy ez a kóros állapot valamilyen múltbéli traumához kapcsolódik, a másik, hogy férfiak is szenvedhetnek benne. Kutatását hallgatója, Sigmund Freud folytatta. 
1878-tól Albert Londe vegyészt orvosi fényképésznek alkalmazták a Salpêtrière-ben, ahol Charcot-val együtt dolgozott. Az egyik projektben hisztériarohamot átélő betegeket fotóztak azt kutatva, hogy van-e összefüggés a görcsök és az arckifejezések között. A roham fényképezéséhez Londe kronofotográfiákat készített. Az első szerkezetnek kilenc lencséje volt, egy későbbinek tizenkettő és mindkettőt metronóm által vezérelt áram indította be.

londe000.jpgFotó: Albert Londe: Hisztériával kezelt női páciens, Salpêtrière Kórház, Párizs, 1885
© Bibliothèque Municipale de Toulouse

A sorozat további képeit ITT találod.

6. Klinikai Illusztrációk (1894)

Heinrich Curschmann (1846–1910) 1894-ben jelentette meg az orvosi fotográfiában mérföldkőnek számító Klinikai Illusztrációk című albumát, amelyben belső betegségek által az ember külsején okozott változásokat mutatott be fényképekkel és rövid kommentárokkal. A német orvos – aki 1888 és 1910 között a belgyógyászat professzoraként a Lipcsei Egyetemen tevékenykedett, 1892-ben pedig a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjává választották – így ír a könyv előszavában:
„Hosszú időn keresztül a modellek és illusztrációk jelentették a legértékesebb forrását a klinikai oktatásnak. Sajnos, a legutóbbi időkig nehéz és drága volt őket előállítani, amely számottevően korlátozta a képi reprezentációk használatát. A fotográfiai eljárás gyors fejlődésével és különösen az egyszerűsödésével ezek az akadályok elhárulnak, és így még az amatőrök számára is lehetségessé vált gyorsan és biztonságosan dolgozni. Minden területen nő az érdeklődés a klinikai fotográfia iránt. Nemsokára eljön majd az idő, amikor a fotográfiai labor fizikai tudománya és kémiája ki fogja egészíteni a legtöbb klinikát és a nagyobb kórházakat.

hc008.jpgFotó: Heinrich Curschmann: © Art and Medicine
45 éves munkásfeleség. A betegség 6 évvel korábban szívdobogással és légzési nehézségekkel kezdődött. A duzzanat első megjelenése 5 évvel korábbra tehető. A betegség oka teljesen ismeretlen, sem vérbaj, sem alkoholizmus. Az esetet egy borzasztóan nehéz lüktető zsák különbözteti meg, egy furcsa iszonyúság, amely az elülső mellkasból áll ki. A duzzanat néha nagyon gyorsan nő, de olyan is van, hogy teljesen stagnál egy hónapig, és még csekély csökkenést is megfigyeltek, alkalmat szolgáltatva hamis reményeknek. A zsák tekintélyes mérete ellenére a páciens nem mutatta és nem mutatja mellkason belüli képződmény kedvezőtlen kihatásának jeleit, ennek következtében lényegében zsákképződményként értelmezhetjük. 

A sorozat további képeit ITT találod.

7. A hazai röntgenfényképezés kezdetei (1896)

Miután Wilhelm Conrad Röntgen (1845–1923, német fizikus)1895 novemberében felfedezte a röntgensugarakat, a felfedezés híre gyorsan terjedt, így Magyarországon is rövid időn belül tudtak az új találmányról. Az első magyar szerzőtől származó közleményt Wartha Vince (1844–1914, kémikus) jegyzi, ez a Természettudományi Közlöny januári számában jelent meg az első magyarországi röntgenfelvétellel együtt, amely báró Eötvös Loránd (1848–1919, fizikus) kezéről készült (a Közlöny minden hónap 10-én jelent meg, így bizonyosan ez időpont előtti a felvétel, amely nemzetközi tekintetben is a legkorábbiak közül való).
Dollinger Gyula (1843–1937, sebészorvos) 1896. február 8-án írta le a Röntgen-fényképezésnek egy olyan esetét, amikor annak a gyakorlatban is hasznát tudta venni. Egy férfi kezében véletlenül elsült revolver hét milliméteres lövege az illető bal kezébe fúródott – a golyót az orvos nem tudta megtalálni, így a férfit Dollinger Klupathy Jenőhöz (1861–1931, fizikus, villamosmérnök) vitte, aki „átfényképezte” a kezet. „A nyert képen a golyó a bal mutatóujj kézközépcsontjának distalis végén mint 7–8 mm széles, 10 mm hosszú ovális halavány folt igen jól látható, ahonnan azt egy kis praeparálással könnyen el lehetett távolítani” – számolt be az eredményekről a sebészorvos. 

01_dr_klupathy_jeno_baro_eotvos_lorand_keze_termeszettudomanyi_kozlony_1896_januar.jpgFotó: Dr. Klupathy Jenő: báró Eötvös Lóránd keze, Természettudományi Közlöny, 1896. január

A korai magyar röntgenfotografálás képeiből ITT találsz egy válogatást.

8. Balzsamozás (1897)

Ez a 120 éve készült képsorozat a balzsamozás folyamatát mutatja be az 1897-ben megjelent Champion balzsamozási tankönyvből (The Champion Text Book on Embalming), amelyet Dr. Eliab Myers és F. A. Sullivan, a Champion Balzsamozási Egyetem tanára és tanársegédje írt. A Champion Vállalatot 1878-ban alapították az ohiói Springfieldben és ma is ezt a tevékenységet folytatja. A könyv első része az emberi testrészeket képekkel illusztrálva egyenként tárgyalja, majd a balzsamozás rövid története következik az ókori Egyiptomtól Frederik Ruysch munkásságáig. Ezután a balzsamozási eljárás részletei, ezen belül a vér, a gázok és a folyadékok eltávolítása a holttestből és a különböző betegségek hatásainak kezelési módjai következnek. Ezt a részt az eljárásokról készült szemcsés fotók illusztrálják, amelyek – a kiterített holttestek köré csődülő komor alakokkal – többnyire a korai újkor festett anatómiai képeire emlékeztetnek. A képek készítőjét sajnos nem jelölték a szakkönyvben. 

fig19.jpgFotó: Részlet a The Champion Text Book on Embalming című könyvből, 1897

A sorozat képeiből ITT találsz egy válogatást.

(forrás: wikipedia.org; loc.gov)

Az orvostudomány képviselői az elsők között voltak, akik a fényképezőgépet a szolgálatukra állították, később a huszadik században egyre több fotóművész örökítette meg saját betegségének és gyógyulásának pillanatait. A magyar fotótörténetből is találhatunk erre példát; Hermann Ildi non-hodgkin limfóma (NHL) című sorozatából ITT, Horváth M. Judit Privát képek I. anyagából pedig ITT találsz egy válogatást.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Forrás: Maimanóház.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?