Korniss Péter a KULT50-ben – Gratulálunk!

A Fidelio tavaly mutatta be először kiadványát, amiben a lap szerkesztősége és egy héttagú zsűri közösen választja ki, hogy ki az az ötven személy, akire színház, a zenés színház, a tánc, a film, az irodalom, a klasszikus zene, a képzőművészet, a jazz és a folkzene területén oda kell figyelni. 2017-ben Dezső Tamást, idén Korniss Péter fotóművészt választotta a szakmai zsűri a legmeghatározóbb ötven magyar művész névsorába.
A Kult50 idei listáján Korniss Péter az egyetlen olyan művész, aki kizárólag a fényképezés területén alkotott és ért el eredményeket. Büszkék vagyunk rá és ezúton is gratulálunk!
Korniss Péter magyar fotográfus, fotóriporter Kolozsváron született 1937. augusztus 4.-én. Több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt. Munkásságának fő fókusza az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása. Emellett ismert A vendégmunkás című albumáról is, amelyben egy Tiszaeszlár és Budapest között ingázó vendégmunkást mutat be, akinek életét egy évtizeden át követte. Elsősorban fekete-fehér fotográfiákat készít. Korniss Péter az első Kossuth-díjas fotóművész, a díjat 1999-ben nyerte el. A pixinfo.hu oldalán megjelent interjúban így emlékezett vissza pályájának elejére: „Jogra jártam, de onnan ’56-ban kicsaptak. Utána voltam rádiószerelő-inas, abszolút nem érdekelt, de már volt bennem egy halvány érdeklődés a fotózás iránt. Besétáltam tehát a Fényképész Szövetkezetbe, és jelentkeztem munkára. Épp az elnök várószobájában ültem, amikor arra jött az úgynevezett riportosztály, a Fényszöv 10-es telepének vezetője, akit Vassányi Bélának hívtak. Megkérdezte: mit csinálsz itt, fiam? Mondtam, hogy munkát szeretnék, erre odaszólt az elnöknek, hogy „add ide ezt a fiút”. Épp jöttek az iskolai munkák, tablóképek, csoportképek, azokat pedig le kellett szárítani, erre kellett az ember. Vassányi Bélának hála szép lassan kitanítottak a szakmára, egy év múlva már önálló munkákat is kaptam, kirakatokat fényképeztem, esküvőket, oklevélátadást, szövetkezeti közgyűléseket, óvodában gyerekeket. Lehet, hogy viccesen hangzik, de arra volt jó, hogy rutint szerezzek. A fotóban ugyanis a rutin felbecsülhetetlen érték, én pedig örülök, hogy ilyen sokféle dolgot fényképezhettem.”  

Bejegyzésünkben Korniss Péter – a Fotóművészet magazinban 1998-ban megjelent – képeiből válogattunk.

kp001.jpgFotó: Korniss Péter: A táncházban, Szék, 1967 © Korniss Péter
kp002.jpgFotó: Korniss Péter: A presszóban, Szék, 1992 © Korniss Péter
kp003.jpgFotó: Korniss Péter: Locsolkodásra induló legények, Szék, 1972 © Korniss Péter
kp004.jpgFotó: Korniss Péter: Gyászolók, Szék, 1972 © Korniss Péter
kp006.jpgFotó: Korniss Péter: Gazda az istállóban , Visa, 1998 © Korniss Péter

(forrás: index.hu; pixinfo.hu; wikipedia.hu; fotomuveszet.net)

Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban jelent meg negyvenéves fotográfusi pályafutását összefoglaló Kötődés című albuma, melynek címlapjára az 1997-ban készült Férfi plakátokkal díszített otthonában című fotója került. Korniss Péter visszaemlékezéseit a magyarvalkói Simon Pali bácsiról készült fotójáról ITT találod.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Forrás: Maimanóház.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?