Párizs szörnyű napjaiból – Ady Endre írása és francia fotográfusok képei az 1910-es árvízről

Az 1910-es párizsi árvízben körülbelül 20.000 épület került víz alá, gyárakat, üzemeket árasztott el a víz, volt, ahol robbanás is történt. Az épülő metróhálózat jó része szintén víz alá került. A külvárosokban rengeteg ház megsérült, a csatornarendszerek és a befedett patakok medrei is megteltek vízzel, kiöntött a csatornázatlan területeken lévő több tízezer emésztőgödör. A járványtól való félelem miatt a város szemetét közvetlenül a Szajnába öntötték, hogy mielőbb elhagyja a fővárost.
A Szajna áradása a modern világ egyik első természeti katasztrófája, amely az új médiák figyelmének közepette zajlott: a telekommunikáció forradalma,a rádiózás, a fotográfia, a film minden háztartásban érezhetővé tette a veszélyt. Külföldi és francia hírügynökségek hivatalos fotósai járták a várost, az árvíz híre Rómától, Londonon át, egészen New Yorkig terjedt.
Az árvízről az éppen Párizsban tartózkodó Ady Endre is beszámolt. Mai bejegyzésünkben olvasható írása a Budapesti Napló 1910. február 4-i számában jelent meg Párizs szörnyű napjaiból címmel.

„Aki talán már kezdett kijózanodni ebből a nagy, dicső és aljas Párizsból, most megint halálosan beleszeretett. Ez az Urbs mégis, ez az igazi város, csakugyan Párizsban vizsgázik állandóan az emberiség, hogy mennyit tanult. Soha még szebb példáját az emberi heroizmusnak nem adta város, mint most az özönvíz-sújtotta Párizs. Hiszen régi dolog, s ez nem is erény: a francia nem akar sohse tudni arról, hogy van veszély, s nem ijed meg tőle, ha jön. De most szörnyű volt a veszély, egész Párizst fenyegette mindenestül, s ha csak a Louvre elpusztul, nagyobb világkatasztrófa történt, mint Trója pusztulása. És a modern Ninive népe odaállt az ár elé, ez a léha Párizs elhatározta, hogy leckét ad a komolyságból és emberi méltóságból a világnak. Ez a tragikai fenség, mikor az emberek odaállnak megvadult elemek elé, s azt mondják: nem félünk, fölvesszük a harcot. 

parisflood001.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images

Gyönyörű volt Párizs, aki most látta, sohse felejti el, s aki most látta, sohse fog rá haragudni. Nálunk, Budapesten egy tűzvész, afféle például, mely a parlamentben vagy a királyi palotában csapna föl egekig avagy egy hídomlás a Dunán, már megtébolyítana minden embert. Párizsban az emberek mozgásán, arcán nem láthatott senki semmi rendkívülit akkor se, amikor a legnagyobb volt a veszély. Akiket bárkákon kellett kimenteniök emeletekig elöntött házaikból, azok se jajgattak. Egy nagykereskedő ismerősöm, akinek raktárában egy nap alatt százezer franknyi áru pusztult el, bárkára ült, s ennivalót vitt ínséges alkalmazottjainak. Volt egy rendőrtiszt, aki négy napig dolgozott, aludni semmit se aludt, enni alig evett valamit, s erőszakkal kellett posztjáról pihenésre vinni. A Rue Royale-on egyszerre megnyílt a föld, s a járókelők nem azzal töltötték az időt, hogy szerencsés megmenekülésüknek örüljenek, hanem azonnal mentéshez fogtak. Érdemes embernek születni, annyi szép emberi gesztust látott az ember e néhány, szörnyű nap alatt.

És se kocsi, se villamos, se világítás, se elég élelem, és megmérgezett az ivóvíz. A Rue de la Paix ékszerészei elviszik boltjaikból rengeteg millió értékű ékszereiket, s a lapok különkiadásai ostromállapotot újságolnak. De azért semmi félelem, pedig az apacsok dolgoznak, hanem ha eddig az emberséges türelem nonpluszultrájával kezelte az apacsokat Párizs népe, most nem ezt cselekszi. Komolyan, mint egy törvényszék, agyonveri vagy fölakasztja azt a zsiványt, aki ilyen alkalmatlan időben zsiványkodik. Mindenütt az emberségnek olyan komoly, tiszteletre intő öntudata, ami majdnem ujjongásra késztetné az embert. Nem kell gyűjtőíveket szétszórni, harangozni: egyetlen napilap csak három nap alatt több, mint nyolcszázezer frankot gyűjtött össze a károsultak számára.

Másként pedig fölséges két vagy három estéje volt annak, aki kocsin vagy gyalog, rettenetes kínok árán bejárhatta az özönvíz-borította Párizs érdekesebb részeit. Velence, mely magát naggyá, szebbé álmodta, de mely nagyság és szépség, mint minden igazi nagyság és szépség, halállal van átlengve. És Párizsban mindig dalolnak, akkor is daloltak, amikor a Commune-t vérbefojtották s most is dalolnak. Ahol nagy a csődület, két-három trubadur dalba fog, s az ember hallja messze még, ma is még és talán mindig:

A chaque instant on entend Les échos alarmants D’un nouvel accident plus tragique, Et tant que nous vivrons, Nous nous rappellerons Cett’ vision fantastique.

És mint a vízáradat, úgy születnek az alkalmi versek, nóták s közöttük nem egy kedves, finom és illatos. És az istentelen Párizs, mely olyan gyönyörű emberséggel fogadta és viselte a csapást, így énekel utcai énekeseivel az úristenhez:

Dieu de bonté, de clémence, Pourquoi tant de souffrances?”

parisflood002.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood003.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood004.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood005.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood006.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood007.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood008.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood009.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood010.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images
parisflood011.jpgFotó: Ismeretlen: Párizs, 1910 © Roger Viollet/Getty Images

(forrás: hg.hu; varad.ro; mashable.com; rarehistoricalphotos.com)

Az 1876 és 1965 között készült budapesti árvízeket megörökítő felvételekből ITT találsz egy válogatást.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Forrás: Maimanóház.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?